Társadalmi innovációt valósíthat meg az NDHSZ

By 2018-04-01Hírek, magyar

Megvalósításra érdemesnek ítélte, és közel 300 millió forintos támogatásban részesítette az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ) EFOP-5.2.1-17 Társadalmi innovációk – Új módszerek kipróbálása (Pilot) c. pályázati felhívásra benyújtott projektjavaslatát.

A konstrukció keretében csak azok a projektötletek válhattak jogosulttá a támogatásra, amelyek innovációs jellegéről, tartalmáról a 1689/2017. (IX. 22.) Korm. határozattal létrehozott Társadalmi Innováció Tanács előzetesen meggyőződött és döntött.

Az NDHSZ Debreceni Egyetemi Atlétikai Clubbal (DEAC) konzorciumban benyújtott pályázatának célja, hogy az egészségorientált sportklub modell magyaroroszági megvalósítási lehetőségeit kipróbálja.

A modell népszerűsítésén nemzetközi és különösen európai térben már lassan egy évtizede dolgoznak a szakértők. Ennek megfelelően a sport uniós hatáskörré válását követően szinte azonnal, az ún. előkészítő intézkedések keretében megkezdődött a Sport Clubs for Health (SCforH) megközelítés kidolgozása. 2015 és 2017 között azután egy 9 országot képviselő szervezetekből (Finnország, Belgium, Horvátország, Csehország, Dánia, Franciaország, Németország, Írország, Svédország) álló konzorcium fejlesztette tovább a modellt az ERASMUS+ program sport alprogramja keretében, nem titkoltan azzal a céllal, hogy elősegítse annak bevezetését más EU tagállamokban.

Az egészségorientált sportklubok meglétét, a modell terjedését mindezen túl az Európai Bizottság és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) is nyomon követi, hiszen az egészségfejlesztő testmozgás (HEPA – health-enhancing physical activity) ágazatközi előmozdításáról szóló tanácsi ajánlásnak ez az egyik indikátora, így a HEPA nemzeti kapcsolattartó pontok is rendszeresen monitorozzák hazánkban a megközelítés alkalmazását.

A hároméves, „Több, mint egy klub” című projekt célja, hogy a DEAC keretei között modellezze, hogy hogyan tud egy alapvetően felsőoktatási keretek között működő, és eredendően tehetséggondozási, utánpótlás-nevelési célzattal létrehozott sportegyesület szervezeti kultúrája és portfóliója átalakításával egészségfejlesztő tevékenységet kifejteni a lakosság, különösen a hátrányos helyzetűek számára. A projekt tapasztalatait az NDHSZ-nek és a DEAC-nak disszeminálnia is kell, hiszen a cél az, hogy ne csupán egy kluban verjen gyökeret a szemlélet, hanem a jó gyakorlat az egész országban elterjedjen.