2019-ben Budapest ad otthont a MOVE Congress-nek

By 2018-11-17Hírek, magyar

A Nemzetközi Sport és Kulturális Szövetség (International Sport and Culture Association, ISCA) és magyar partnere, a Nemzeti Diák- Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ) bejelentette, hogy 2019. október 16-18. között Budapest ad otthont a kilencedik MOVE Congress-nek. A bejelentésre a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) által rendezett budapesti HIPE Nemzetközi Testnevelési Konferencia alkalmából került sor.

A MOVE Congress az egyik, ha nem a legmeghatározóbb világszintű találkozó és fesztivál, amelyet kifejezetten a rekreációs sport és fizikai aktivitás témájában rendeznek. A jövő évi esemény az eddigi legnagyobbnak ígérkezik, hiszen a hat kontinensről érkező várhatóan mintegy 500 résztvevőnek nyújt lehetőséget a tudásmegosztásra, új utak és kapcsolatok keresésére a testmozgás és a grassroots sport népszerűsítése kapcsán. A rendezési jog elnyerése egyedülálló magyar sportdiplomáciai és sportturisztikai siker, hiszen az ezúttal is számos szakmai területről (így az egészséggazdasági, a sport, az oktatási, vagy éppen a várostervezési szektorból) érkező résztvevők a rendezvény életében most először látogatnak Közép- Európába. A tapasztalatok megosztásából, a bemutatott programötletekből így a térségünkben élő szakemberek, valamint az itt működő szervezetek és vállalkozások is meríthetnek és profitálhatnak, de az egyedülálló kapcsolatépítési lehetőség segíthet régiónk és Magyarország jó gyakorlatainak, sikeres projektjeinek, termékeinek exportálásában, külföldi megismertetésében is.

A kongresszusra ˗ amely tehát nem csupán egy konferencia, hanem egy hub, egy showcase esemény is egyben ˗ a regisztráció 2019 márciusában kezdődik, a nemzetközi előadói kört pedig 2019 januárjától folyamatosan hozzák nyilvánosságra a szervezők. Az esemény helyszíne a Budapesti Kongresszusi Központ lesz.

Az NDHSZ elnöke, Balogh Gábor szerint a MOVE Congress magyarországi megrendezése óriási jelentőségű a grassroots sport és a fizikai aktivitás hazai népszerűsítése szempontjából is. „Személyesen is nagyon büszke vagyok arra, hogy helyet adunk ennek a kiemelt jelentőségű szakmai eseménynek. 2019-ben Budapest a Sport Európai Fővárosa címet is viseli, amely önmagában is a sportra, a sporttal kapcsolatos eseményekre irányítja a hazai közfigyelmet.” – emelte ki a szervezet elnöke. „A MOVE Congress is kiváló eszköz és lehetőség arra, hogy – különösen hazánkban, ahol a felnőtt lakosság csupán elenyésző része végez testmozgást rendszeresen – felhívjuk a figyelmet arra, hogy az ülő életmód és a fizikai inaktivitás is olyan, mint a klímaváltozás: itt van velünk, már a jelenünkben, és ha nem avatkozunk be, nem teszünk meg mindent a sportoló nemzetért, az meghatározza majd gyermekeink és unokáink jövőjét. Nekünk, a grassroots sporttal foglalkozó szervezeteknek óriási szerepünk van abban, hogy világossá tegyük: a fizikai aktivitás és az egészséges életmód nem csupán életminőségi, hanem össztársadalmi és gazdasági kérdés is, éppen ezért szeretnénk a témával kapcsolatos legújabb irányzatokat, nemzetközi tapasztalatokat megismerni és megosztani egymás között a kongresszuson.” – hangsúlyozta Balogh Gábor.

Az MDSZ által a rendezett HIPE konferencia pénteki napján az ISCA elnöke, Morgens Kirkeby videoüzenetben jelentette be a 2019-es kongresszus helyszínét, és üdvözölte a jövő évi esemény rendezőit és majdani résztvevőit: „A budapesti házigazdával egyetemben örömmel invitálom meg Önöket a 2019-es MOVE Congress eseményünkre. Ha a szakmai rendezvény fő témái, a szabadidősport, a grassroots sport, a fizikai aktivitás iránt érdeklődnek, mindenképpen ott a helyük a jövő októberi tanácskozáson.”

A MOVE Congress-t kétévente rendezik meg, mellyel az ISCA fő célja világszerte a fizikai aktivitás növelése, az életminőség javítása. A korábbi években Koppenhága (2009, 2015), Frankfurt (2010), Párizs (2011), Sao Paulo (2012), Barcelona (2013), Róma (2014) míg legutóbb, 2017-ben Birmingham adott helyet a találkozónak. A különböző szektorokból – mint egészségügy, sport, várostervezés, közlekedés, oktatás, munkahelyi környezet – érkező szakértő előadók, a workshopok résztvevői új kutatási eredményeket, aktuális trendeket, ötleteket, tapasztalatokat osztanak meg, amelyek bárki számára elérhetők és megvalósíthatók, akik saját környezetüket szeretnék aktívabbá tenni. Az esemény túlmutat a tudásmegosztáson, hiszen kiváló kapcsolatépítési és piacra lépési lehetőségeket is kínál a civil, üzleti és politikai szektorból érkező résztvevőknek.

Az esemény lebonyolítási rendjét és módozatait illetően sem egy hagyományos fórum és konferencia, hiszen a szabadidősport legfrissebb témáinak, jó gyakorlatainak bemutatása sem csupán ültetett keretek között, frontális előadásokon vagy kerekasztalbeszélgetéseken valósul meg, hanem a résztvevők és előadók rendszerint jó példát mutatva magukat is aktivizálják a workshopok, plenáris ülések és tanácskozások során. Így nem meglepőek a kerékpáron, fitnesz labdán tartott, dinamikus, interaktív előadások, vagy a városi környezetbe kihelyezett események sem, melyekre a tervek szerint Budapesten is lesz példa.

Az alábbi linken az érdeklődők feliratkozhatnak az ISCA hírlevelére, ahol a konferencia regisztrációjával kapcsolatos legfrissebb információk is elérhetők lesznek. A rendezvény hivatalos honlapja: https://www.movecongress.com/

Nemzetközi Sport- és Kulturális Szövetség (International Sport and Culture Association, ISCA)

Az 1995-ben alapított ISCA egy nemzetközi szövetség, amely szabadidősporttal, rekreációs sporttal, fizikai aktivitással foglalkozó szervezeteket tömörít. Jelenleg 240 tagszervezete van, köztük nemzetközi NGO-k, a civil és privát szektor képviselői egyaránt. Emellett 88 országból 40 millió egyéni taggal rendelkezik, akik a sport, ifjúsági és kulturális területen széles körben tevékenykednek. Weboldala: http://www.isca-web.org