Civil Sportdiplomáciai Ajánlások – segítség a civil sportdiplomáciához a „Grassroots Sport Diplomacy” projektnek köszönhetően

By 2020-01-22Hírek, magyar

Az International Sport and Culture Association (ISCA) és partnerszervezetei, köztük a Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ), a mai napon tették közzé a „Grassroots Sport Diplomacy” elnevezésű Erasmus plus keretében kidolgozott Civil Sportdiplomáciai Ajánlásokat, egyfajta iránymutatásként, illetve vitaindítóként ezen a teljesen új területen. Arra bíztatunk mindenkit, hogy ossza meg velünk észrevételeit, esetleges kritikáit a dokumentummal kapcsolatban, hiszen meggyőződésünk, hogy csak a párbeszéd segítheti a civil sportdiplomácia fejlődését.

Az elmúlt évtizedekben a nemzetközi kapcsolatok alapvető változáson mentek keresztül: jelentősen megnőtt a szereplők száma, a kapcsolatok egyre változatosabbak lettek, ami új koncepciók kidolgozását tette szükségessé. A sport, köszönhetően a politikai, gazdasági, diplomáciai és szociális súlyának, egy olyan sokoldalú szektor, amely jelentős befolyással lehet a diplomácia területére.

A Civil Sportdiplomácia (Grassroots Sport Diplomacy) egy olyan új koncepció, amelynek létrejöttét a grassroots sport területén egyre inkább elterjedő nemzetközi kapcsolatok indukálták. A koncepcióban jelentős potenciál rejlik mind a civil, mind pedig a kormányzati szektor és a döntéshozók számára, ezért fontos, hogy mindenki tisztában legyen a lehetőségeivel.

A fenti célokat igyekszik szolgálni a Civil Sportdiplomáciai Ajánlások c. dokumentum, ezért mindenkit arra bíztatunk, hogy használja és terjessze a releváns szereplők körében, hogy közösen aknázhassuk ki a civil sportdiplomáciában rejlő lehetőségeket. A dokumentum itt érhető el: http://ndhsz.hu/wp-content/uploads/2020/01/GSD_Policy-recommedations.pdf

A Civil Sportdiplomáciai Ajánlások c. dokumentum kidolgozói:
International Sport and Culture Association (koordinátor, projektvezető), European Observatory of Sport and Employment (Franciaország), Think Tank Sport and Citizenship (Franciaország), French Institute for International and Strategic Studies (Franciaország), Danish National Olympic Committee and Sport Confederation (Dánia), UBAE (Spanyolország), UISP (Olaszország), National School, University and Leisure Sport Federation (Magyarország), Portuguese Institute for Sport and Youth (Portugália), and SESC São Paulo (Brazília).