MOVIMENTO – Egészséges életmódra nevelő programok, együttműködések feltérképezése Spanyolországban

By 2025-04-24Hírek

A Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség (NDHSZ) 2024 óta az Európai Sporthét magyarországi koordinátora, feladata, hogy a grassroots sport népszerűsítése és az egészségvédő testmozgást koncepcióit képviselje saját és a tagszervezetei programjaiban.

Ehhez kapcsolódóan a spanyolországi Deporte Para La Education Y La Salud (DES) civil szervezethez tervezett mobilitás célja, hogy megismerjük a DES sport és más ágazatok (oktatás, egészségügy) határterületein működő, és valóban ágazatközi megközelítésű programjainak tapasztalatait, kihívásait és szükségleteit.

Kiemelten foglalkozunk az egészségorientált sportklub modell gyakorlati tapasztalataival azon belül is az iskolákkal folytatott együttműködésekkel, továbbá a Moving Schools Challenger (MSC) programmal, amely havi mozgásos kihívásokkal ösztönzi az iskolákat az egészséges életmódra, miközben nemzetközi kapcsolatokat is épít. A programban résztvevő iskolák közösen gyűjtenek „egészségkilométereket”, aktív részvételükért elismerést kapnak.
A mobilitás során a résztvevők többek között betekintést nyerhetnek a spanyol fogadó szervezet nemzetközi szinten is hasznosítható jó gyakorlataiba, iskolalátogatások keretében programjai működésébe, a helyi sportklubokkal és önkormányzatokkal való együttműködéseik formáiba, kihívásaiba. A tanulmányút célja az is, hogy a megszerzett tapasztalatok hozzájáruljanak az Európai Sporthét hazai megvalósításának fejlesztéséhez, és elősegítsék a szabadidősport rendszeresebbé tételét. Az új ismeretek egyúttal beépíthetők lesznek iskolai programokba is.

Program:
Típus: Sport területen dolgozó szakemberek mobilitása (KA182-SPO)
Projektazonosító: 2024-1-HU01-KA182-SPO-000225523
Kedvezményezett: Nemzeti Diák-, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség
Fogadó szervezet: Deporte Para La Education Y La Salud (DES), Spanyolország
Támogató: Európai Bizottság
Időtartam: 2024. augusztus 1. – 2025. április 30.

Az Európai Unió társfinanszírozásával

Nyilatkozat:
“Az Európai Unió finanszírozásával. Az itt szereplő információk és állítások a szerző(k) álláspontját képviselik, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy a Tempus Közalapítvány hivatalos véleményét. Sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó hatóság nem vonható felelősségre miattuk.”

English

Since 2024, the National School, University and Leisure Sport Federation (NSULF) has been the national coordinator of the European Week of Sport in Hungary. Its role is to promote grassroots sport and health-enhancing physical activity through its initiatives and among its member organizations.
The planned mobility to the Spanish NGO Deporte Para La Educación Y La Salud (DES) aims to explore programmes operating at the intersection of sport and other sectors (education, health) that reflect a truly cross-sectoral approach.
A key focus is on the practical experience of health-oriented sport clubs and on the cooperation between schools and sport clubs. Another key topic will be the Moving Schools Challenger (MSC) programme, which encourages schools to adopt healthier lifestyles through monthly physical activity challenges while fostering international connections. Participating schools collect together “health kilometres” and receive recognition for their active involvement.
During the mobility, participants will gain insights into DES’s best practices that are applicable at the international level, take part in school visits, and observe collaboration models involving local sports clubs and municipalities. The study visit also aims to strengthen the implementation of the European Week of Sport in Hungary and promote regular participation in recreational sport among the population. The acquired knowledge and best practices can be integrated into school based or other sport programmes as well.

Type: KA182-SPO – Moblity of staff in the field of sport
Reference: 2024-1-HU01-KA182-SPO-000225523
Beneficiary: National School, University and Leisure Sport Federation (NSULF)
Hosting Partner: Deporte Para La Education Y La Salud (DES), Spain
Funder: European Commission
Timeline: 1 August 2024 – 30 April 2025

Co-founded by the European Union

Disclaimer:
“Funded by the European Union. Views and opinions expressed are however those of the author(s) only and do not necessarily reflect those of the European Union or Tempus Public Foundation. Neither the European Union nor Tempus Public Foundation can be held responsible for them.”