Uniós konferencia házigazdája volt az NDHSZ

By 2018-06-11Hírek, Hírek

Június 7-én és 8-án a Nemzeti Diák, Hallgatói és Szabadidősport Szövetség látta vendégül az Európai Unió tagállamai által az egészségfejlesztő testmozgás (health-enhancing physical activity vagy HEPA) témakörében kijelölt nemzeti kapcsolattartóit, valamint az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az Európai Bizottság képviselőit. Az Emberi Erőforrások Minisztériumával közösen szervezett rendezvény napirendjén két hangsúlyos téma szerepelt. Egyrészt az egyes tagállamoknak az egészségfejlesztő testmozgással kapcsolatos politikáit, programjait vizsgáló és összehasonlító indikátorok feltérképezése, és az ezzel kapcsolatos adatgyűjtés, másrészt a tagállamok HEPA-val kapcsolatos jó gyakorlatainak a bemutatása. Ez utóbbi napirendi pontnál az NDHSZ egyik alapító tagja, a Magyar Diáksport Szövetség is bemutathatta két programját: a Nemzeti Egységes Tanulói Fittségi Teszt (NETFIT) bevezetését és alkalmazását, valamint az egyik legjelentősebb európai sportprogramot, az Európai Diáksport Napját.

A tanácskozáson részt vett Navracsics Tibor sportért felelős uniós biztos is, aki tájékoztatást adott arról, hogy az Erasmus Plus Program sportcélú költségvetése a következő években majd a duplájára emelkedik.